TERÉZVÁROSI ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK
NAPKÖZI OTTHONA
EMAIL CÍMÜNK
TELEFONSZÁMUNK
+36 (1) 311 2230

Színházban jártunk!

2018-03-14 21:27

A Hatszín Teátrumban nem mindennapi ÉLMÉNYBEN volt részünk.

Megtekintettük Janikovszky Éva: Az úgy volt…. című előadását, mely a kevésbé ismert írásait dolgozza fel színesen, izgalmasan.

A darabot tehetséges, fiatal színészek játszották, zenével, tánccal, poénokkal és vicces jelenetekkel teletűzdelve, ami nagyon tetszett az ellátottjainknak.

Már az előadás előtt VIP vendégeknek kijáró figyelemmel foglalkoztak velünk a Hatszín Teátrum dolgozói, Gálvölgyi Dorka igazgató asszony pedig személyesen is köszöntött bennünket.

Az előadás után lehetőségünk nyílt bepillantani a kulisszák mögé. A színpad díszletei s kellékei ismerősként köszöntöttek. A szakszerű kalauzolás a színészek öltözői, a jelmezraktár megtekintésével ért véget.

Az ebéd utáni teadélutánon ismét átbeszéltük a látottakat, mindenki elmondta, hogy kinek mi tetszett a program során. Volt, akit a Dallas betétdala fogott meg, vagy az ismert népdal érdekes feldolgozása, de volt, aki konkrét poénokat ismételt el, vagy ragadott ki az előadásból. A kötetlen beszélgetés jó lehetőséget adott a komplex program ismételt felelevenítésére, a színházzal kapcsolatos illemszabályok átbeszélésére, az élmények rögzítésére.