TERÉZVÁROSI ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK
NAPKÖZI OTTHONA
EMAIL CÍMÜNK
TELEFONSZÁMUNK
+36 (1) 311 2230

25 ÉVES A TERÉZÉNO

2018-11-18 20:00

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (TERÉZÉNO) szociális intézmény 25 éve, 1993. november 4-én nyitotta meg kapuit. Működésének 25. jubileumát konferenciával, kiállítással és színházi programmal tette emlékezetessé.

A jeles születésnapot 2018. november 8-án, csütörtökön ünnepelte az intézmény az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér helyszínen.

A délelőtti programot Simonffy Márta, humán területért felelős alpolgármester nyitotta meg. Az ünnepi köszöntőt a TERÉZÉNO fiataljainak zenés produkciója követte, melynek keretében népdalcsokor csendült fel, valamint harangjáték emelte az ünnep fényét.

”Múltidéző – 25 év, negyed évszázad története” címmel Joó Istvánné alapító szülő idézte fel a napközi létrejöttének előzményeit, történetét.

Pechan Eszter gyógypedagógus ”Szocioterápiás eljárások alkalmazása értelmileg akadályozott felnőttekkel végzett gyógypedagógiai munkában” című előadásában a kutyás terápia-, és az alkotó, fejlesztő meseterápiás módszer alkalmazásának lehetőségeiről tartott tudományos igényű előadást.

A délutáni programot a BALTAZÁR SZÍNHÁZ művészei szolgáltatták. ”Fiúk, lányok” c. előadásukban, az ép és sérült művészek, Szép Ernő novelláin keresztül elevenítették meg a 30-as évek világát, s korabeli sanzonok csendülnek fel. Az előadást Császárné Csóka Ilona, a Terézvárosi Polgármesteri Hivatal Humán Bizottságának elnöke nyitotta meg és ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

Az Eötvös10 202-es galériájában 2018. november 8-18. között kiállítás került felállításra a TERÉZÉNO fiataljainak – képzőművészetterápiás foglalkozás keretében alkotott – műveiből.

Az intézmény köszönetet mond minden kedves vendégnek, aki jelenlétével megtisztelete a jubileumi rendezvényt, s együtt ünnepelt a TERÉZÉNO fiataljaival, munkatársaival!

 

További információk:

https://keruletiujsag.hu/keruleti-hirek/pesti-keruletek/6-keruleti-ujsag-terezvaros/terezvarosi-hirek/huszonot-eves-a-terezeno


Fotó: Steindl Gabriella